Lovászné Juhász Rita

1964-ben születtem  Gyöngyösön. Már kisgyermek korom óta foglalkozom hímzéssel, kézimunkázással szövéssel. Nagymamám – Szakács Józsefné Népi Iparművész (1923-2012) – nevelte fel, tanított a népi hagyományok szeretetére. Ő már 50 évvel ezelőtt elkezdte gyűjteni Palócföldön a régi textileket, hímzéseket azzal a céllal, hogy megőrizze mintakincsüket. Egyre gyarapodott az anyag, amelynek gyűjtésébe már 10 éves  koromban bekapcsolódtam,elkísértem gyűjtő utjaira. Az általános iskolában hamar kiderült,hogy jó a rajzkészségem és ezen a terülten kellene továbbtanulnom. Sikerült felvételt nyernem a budapesti Képző és Iparművészeti Szakközépiskola textil szakára. Ott minden textiltechnikát (szövés, szövött anyag tervezés, batikolás, varrás, stb.) elsajátítottam, és vizsgamunkáimban mindig a népi ornamentikák felé fordultam. Dicsérettel végeztem a textiltechnikai-tervező szakot. Az iskola befejezése után úgy éreztem, hogy nagymamám több száz darabra bővült gyűjteményének sorsát már nekem kell kézbe venni. 1983-ban létrehoztuk egy állandó kiállítást. A Néprajzi Múzeum védetté nyilvánította az anyagot ( a védettség azóta  megszűnt ) és megkaptuk – az országban másodikként (MGY/2-1984)  a Minisztériumi Működési Engedélyt. A gyűjtő szenvedély nem múlt el, sok időt töltöttem palóc falvakban, megismerve a régi kézműves hagyományokat (szövés, fonás, felvetés, hímzés, babaöltöztetés stb.). Ez a tudás  az iskolai tanulmányokkal kiegészülve igen biztos alapot jelentett későbbi munkáimhoz. A gyűjtés során mindig az öltözeti darabok ragadták meg a figyelmemet gazdag viseleti anyagot sikerült így felhalmoznom. Ezek adták későbbi ruhaterveimhez az alapot, ötletet. Elkezdetem az összegyűjtött anyagokon lévő minták dokumentálását, archiválását, feldolgozását. 1985-ben férjhez mentem. Azóta élek házasságban. A kislányom megszületése után (1986) kezdtem feldolgozni a régi bébi- és gyermekruhákat, ezzel kevesen foglalkoztak előttem. Az első zsűrizett darabjaim között keresztelő garnitúra is szerepelt. Ahogy növekedett a lányom, úgy készítettem az egyre nagyobb méretű gyermekruha feldolgozásokat. Minden országos pályázaton indultam viseleteimmel.

A teljesség igénye nélkül egy két elismerésem:

1985   Országos Népművészeti Kiállítás pályázat    II. díj

1985   Kis Jankó Bori pályázat                                  Oklevél

1994   Országos Textil Pályázat                                I. díj

1994   Országos Népművészeti Kiállítás pályázat    II. díj

1996    ONK                                                               II. díj

1998    „Népművészet Ifjú Mestere”            Miniszteri  kitüntetés

1999    Hunnia Virágai csipke pályázat                           Oklevél

2000   Országos Textil Pályázat                                            I. díj

2000   Országos Népművészeti Kiállítás pályázat                 I. díj

2001   Kis Jankó Bori pályázat   Nemzeti Kulturális Minisztérium  II. díj                   

2005   ONK.                                                                         II. díj

2008   Országos textil Pályázat                                             II. díj

2009    „Csokonai Vitéz Mihály Alkotói Díj”     Miniszteri  kitüntetés

2009     Nemzetközi  babakészítési Verseny Korhű történelmi kat. I. díj                                             

2010    Kis Jankó Bori pályázat Nemzeti Erőforrás Minisztérium    I. díj

2011    Gránátalma Díj

2013     „ Gyöngyös Város Kultúrájáért”    kitüntetés

2019     „ PRO CIVITATE” egyben „Gyöngyös Város Díszpolgára” kitüntetés

2020      „ Gyöngyössolymos Díszpolgára” kitüntetés 

2020 “Magyar Arany Érdemkereszt”   Állami kitüntetés      

Publikálásaim:

Palóc minták és subrikák (1989) : Palócok III. szerk.: Bakó Ferenc, Kiadó: Heves Megyei Múzeumok Igazgatósága

Horgolt kézi csipkék (2010): A kézicsipke készítés alapjai szerk.:Mátray Magdolna, Kiadó: Mátray-Ház kft., Bábolna

1987-ben megkaptam a Népi Iparművész címet viseletkészítő szakágban

1998-ban a  “Népművészet Ifjú Mestere” címet.

Megkaptam a  Népi Iparművész címet hímző szakágban is.

1980-as évektől aktívan részt veszek a Heves Megyei Népművészeti Egyesület munkájában, alkotótáborokat, kézműves foglalkozásokat szervezek és vezetek. Rendszeresen tartok Heves megye településein kézműves bemutatókat.

Gyöngyösön és környékén kiállítások, konferenciák, hagyományőrző rendezvények szervezésében, lebonyolításában aktívan részt veszek.

 Munkáim a pályám során a teljesség igénye nélkül:

A gyöngyösi II. Rákóczi Ferenc Általános és Művészeti Iskola számára a történelmi magyar társastáncokhoz megterveztem, ill. kiviteleztem a középkortól a rokokó korig a táncjelmezeket. Szintén megterveztem és elkészítettem a néptánc fellépések ruháit a különböző korcsoportok számára. Sok-sok hagyományőrző egyesület számára tervezetem és készítettem ruhát.

( Visonta,Detk,Parád,Kisnána,Gyöngyössolymos,Mikófalva,Domoszló, stb.)

Elkészítettem Grassalkovich Antal gróf főúri díszruháját a Hatvany Lajos múzeum részére.     ( Hatvan 2016 )

 Hímző szakkört vezetek Gyöngyösön, Gyöngyössolymoson  és a nyári iskolai szünet alatt népi kézműves, textiles foglalkozásokat tartok a gyerekeknek. Fontosnak tartom, hogy a fiataloknak átadjam azt a tudást, szeretetet, amit  megtanult ,örökül kaptam nagymamámtól életem során.

Főiskolai és középiskolai dolgozatok írását rendszeresen segítek.

Az egri Eszterházy Károly Főiskola Közművelődési Tanszékén gyakorlati óraadóként népi kismesterségeket oktattam éveken keresztül.

2013-ban andragógia szakon szereztem főiskolai diplomát.

Nem csak itthon, külföldön – Csehországban, Németországban, Lengyelországban, Franciaországban – is megismerhették munkáimat a különböző kiállításokon. A Népművészeti Egyesületek Szövetsége szervezésében szakmai úton jártam Firenzében.

2015-ben a milánói világkiállításon képviseltem Magyarországot csipkeverés,baba öltöztetés szakágban.

  Önálló kiállításaim a teljesség igénye nélkül:

    Gyöngyös       Turinform Galéria

     Eger                 MMK

     Gyöngyös       Művelődési Központ

     Gyöngyös       Károly Róbert Főiskola

     Gyöngyös       Pince Galéria

Mátrafüreden állandó kiállítást üzemeltetek

nyári időszakban szünnap nélkül  nyitva áll az érdeklődők számára.

„Palóc Népművészeti Kiállítás” (MK/29908/2017)

      (www.palocbabak.hu)

1984-től hivatalos működési engedéllyel tart nyitva, másodikként nyerte el a magánkiállítás minősítést Magyarországon.

2021-ben felvettek a Magyar Művészeti Akadémia köztestületébe.

A Népművészeti tagozatban kapcsolódok az Akadémia munkájába.

Szakköreim:    

Gyöngyös – hímző

Gyöngyössolymos – hímző

Társadalmi szerepvállalásaim pályám során:

A H.M.N.E. Titkára,  vezetőségi tagja

A “Palóc Út” Egyesület alapító tagja.

NESZ Viseletkészítő szakmai bizottság tagja.

Heves Megyei Iparkamara szakmunkás vizsgabizottság.

A hímzés és viseletkészítés mellett még foglalkozom csipkeveréssel, más csipketechnikákkal,szövéssel, népi játékkészítéssel, baba öltöztetéssel, babakészítéssel.

Fontosnak tartom, hogy mindenki, aki valamely népi mesterség művelője, föltétlen adja tovább a fiatal generációnak a tudását, mert:

„Nem csak a „hamut” kell megőrizni, a lángot is tudni  kell továbbadni”.

Bemutatók

Jelenleg szünetel.

Előre bejelentkezett csoportoknak, ill. látogatóknak mesterség-bemutatót tartunk a következő témákban:
– Szövésbemutató: a régi paraszti szövés bemutatása a szövőszéken, ill. gyapjúszövés bemutatása kézi szövőkereten.
– Fonásbemutató: Jelemnleg szünetel!
– Csipkeverés bemutató: e különleges csipkekészítési technika bemutatása ill. kész munkák bemutatása
– Öltöztetés: Jelenleg szünetel!

Egy alkalommal csak két téma választható a felsoroltak közül. (időtartam, érdeklődéstől függően kb. 1 óra.). Mind a 4 témakör választása esetén 2 bemutatóként számoljuk. Időtartama kb. 1,5-2 óra.